metááál

Nem, nem arra a bizonyos fémre gondoltam, csak itt kornyikálok egész délelőtt és ez nékem a metál. Pont a kedvenc számom ment, ami finoman szólva is nagyon közel áll hozzám, én meg feltekertem a hangerőt maximumra ééés vonyítottam teli torokból. Szóval most így tök nyugodt lettem :D Az osztályfőnököm szerint nálam nyugodtabb gyereket még nem látott. Nos, szerintem én nem nyugodt vagyok, mindössze jól tudom palástolni, ha valami nagyon fáj. Meg én nem a suliban szoktam kidühöngeni magam, inkább itthon, amikor egyedül kuksolok. Esetleg az utcán, de kizárólag társasággal. Egyébként sikeresen huzatot kaptam, mint minden ősszel. De már gyógyulgatok, szóval holnap irány megkeseríteni a tanárok napját, muhahahaaa.  Végezetül megmutatnám Gréti barátnémtól kapott körlevelet, ami igazán nem is érdekes, de a választ mindenkinek ajánlom figyelmébe:  Gréti: Én Jenni vagyok 7 éves és halott. Ha>nem küldöd el 15 ismerrősödnek 10 >>>napon belül ezt az>üzenetet, akkor éjfélkor ott fogok állni az ágyad >>>mellett>és meg akarlak ölni. Ha elküldöd, akkor 7 órakor valami jó fog>>>>történni. Valaki felív és azt mondja szeret. Én: Kedves Jenni! Szeretettel várlak, de ha lehetséges, ne ébressz fel nyugi, mélyen alszom. Puszi a pocidra ;D

Írta: Nika // Dátum: 2011.11.01.

filodendron, németország,  tetszikérteni

Igen, tudom, nem írtam, de megvan rá az okom: drága, édes szülőanyám rájött, hogy én biza' nem tanultam. Szóval úgy döntöttem (döntött), hogy éppen ideje elkezdeni magolni. Igaz, én úgy terveztem, hogy majd a vizsgák előtt belehúzok. Én csak nyomás alatt tudok dolgozni, tetszikérteni.  Az elmúlt napokban úgy éreztem magam, mint egy filodendron. Kuksoltam a meleg kis szobámban és fotoszintetizáltam. Próbáltam okosodni is valamicskét, de rájöttem, hogy a fizikához sötét vagyok mint a befalazott alagút vége. De a fotoszintetizálásnak nemsoká' lőn a vége, szombaton vééégre kiruccanunk kicsit Ákosbarátommal és Karinával, szóval most minden bizonnyal számolnánk reggelente a suliban a perceket, ha nem lennénk kómásak. A mai nap fénypontja az volt, hogy kilencven százalék, hogy Németországban karácsonyozunk! Zsuzsanővérem ott szitteli a bébiket, és sokkal érdekesebb az itthoni, semmit se látott kisvárosiaknak (aka szerény személyem és anyukám) elutazni a nagyvárosba mint a nővérkémnek hazarepülni. Ó, azt nem is említettem, hogy újra szingli vagyok. Eldöntöttem, hogy nem fogok sírni egy ilyen paraszt miatt, aki néha napján rámköszön, néha meg levegőnek néz. Az édes jó nénikéjének bassza az agyát. Aztán ma láttam, és rájöttem, hogy attól, hogy lehordom, attól még ugyanúgy tetszik, mint eddig. Egyébként megtudtam, hogy hol lakik már készítem is a fejszét, hogy letörjem a kilincset, muhahahaaa.

Írta: Nika // Dátum: 2011.10.19

csütörtök 13

Nnna, haza is értem, kérem szépen.  Két nap alatt 9 órát kocsikáztam, 16-ot úgy lazán átaludtam, a maradékban meg minden bizonnyal kajáltam. Ahogy drága nagymamám mondaná "ettől is összetartóbb lett a család egy kicsit". Tökéletesen egyet értek vele, az egy házban alvástól sokkal összetartóbb lesz a família. Egyébként borzasztó egy út volt. Ott kezdődött, hogy hajnali hatkor keltem. Az én baglyos kis alvókámnak ez már alapból egy tragédia, de ráadásul egyig járkáltunk az esőben ide-oda, mint a kergemarhák, papírokat intézni. Aztán elindultunk végre valahára. Az unatkozás elkerülése képpen a Kárpátok kellős közepén valami kilyukasztotta az autó kerekét. Még egy fél óra fagyoskodás az esőben. Miután még az orromat se tudtam kifújni, úgy megfagytam, gondoltam, legalább sziesztázom egyet, így szépen végig nyúltam a hátsó ülésen, aminek az lett a vége, hogy a nagybátyám fékezett, én meg kabátostól, rántotthúsostól lehuppantam az ülésről. A nagyinál pedig 6 órán át néztem ahogy az unokaöcsém a gépen szétveri Szandit Spongyabobbal, aztán meg végig néztem, ahogy Scooby Doo és Bozont letartóztatja Szetut fáraót. Azt már nem vártam meg, amíg jönnek a Tininindzsa teknőcök, mert akkor tuti bosszúból legyilkolok egy patkányt.  Nesze neked, lazítás.

Írta: Nika // Dátum: 2011.10.14.

újra itt, Vivi miatt

Parancsolj, Vivi, de nagy rá az esély, hogy néha (oké, szinte mindig) itt fogom kihisztizni magam. Szóval, én szóttam.  A kívűlállóknak, akik bizonyára most úgy néznek, mint birka a pörköltre, leírom röviden: Vivien nevezetű barátném kemény 98 sort írt arról, hogy miért is kell nekem blogolnom. Őszintén szólva nem hatott meg, de azt mondta, hogy ha nem kezdem el, akkor két naponta kapok egy ilyet. Inkább blogolok.  Nnna, kérem szépen, eldöntöttem, hogy a (plátói) szerelmemről nem írok, mert Róla bizony egész matek órákat vagyok képes átbeszélni. Nem szeressük azt a gyereket. Kész. Áttérve egy másik témára, holnap végre utazunk a nagymamámhoz! A drága Nagyi olyan 400 km-re lakik szerény kis városunktól, át a Kárpátokon egy világvégi falucskában. Alapból a hajamat tépem, amikor oda kell menni, meg tudok zakkanni a csendtől és a nyugalomtól, de jelenleg minden vágyam oda menni. Azt hiszem itthon többet tépem a hajam, mint ott szoktam. Mindenki azzal nyaggat, hogy döntsem már el végre, hová akarom menni tovább tanulni, de én nem tudom. Azt se tudom, mit akarok enni vacsorára, nem hogy azt, hogy mivel szeretnék foglalkozni az életem hátralévő részében... Miért pont kamaszként kell eldöntenie az embernek, hogy mit akar kezdené az életével? Nincs elég bajunk? Szóval, inkább elmegyek szépen arra a helyre, ahol az egyetlen, amivel nyaggatnak, hogy egyek többet, mert olyan vagyok, mint egy deszka. Ezt már megszoktam. Csak a törpikéket (aka 10 év alatti unokahúgaim és öcséim) kéne lerázni. Ha nagyon pattognak majd, esetleg becsukom őket a pincébe. Vagy én csukózom be a pincébe egy nagy adag nagyiféle sütivel.  Mellékesen: a kinézet ilyen egyszerű lett, mert... mert ilyen egyszerű lett, na.  Köbö tíz perc kemény munka van benne, szóval nem ér leszólni ;D

Írta: Nika // Dátum: 2011.10.12.

Bejelentkezés